>>Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium 8.b osztályának honlapja<<
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
.:LETÖLTÉSEK.:
 
Bartók Eszter

Bartók Eszter : Elefánt dal

Kell egy ház, ahol boldogan élhetünk
nem kell nagyház, kicsi is jó nekünk.
Süt ránk a nap, kéklik fent az ég
nincs semmi más, amit jobban szeretnénk.

Fiuk jöttek, lányok mentek
Fiuk vártak, lányok sírtak
Együtt épült együtt szépült az életünk.

Ebben a dalban mindig lesz helyed
kis csíkos elefánt tömd meg jól a zsebed.
El ne feledd, hogy a szíved úgy dobol
ahogy élni tudsz, hát érezd magad jól.

Fiuk jöttek, lányok mentek
Fiuk vártak, lányok sírtak
Együtt épült együtt szépült az életünk.

Hétről-hétre útnak indul vággyal teli zsákja
keresi csendben, kutatja kivel lesz majd új lakása.

Fiuk jöttek, lányok mentek
Fiuk vártak, lányok sírtak
Együtt épült együtt szépült az életünk.

Bartók Eszter : Ugyanúgy Szól

Eszter:
Ez a dal most száll
és lehet, hogy téged megtalál.
Így megismerhetsz engem,
mi az, amire szívem vár.

Caramel:
Páridá páridá dürü dü dü dárá pádi dári dári dá

Eszter:
Ő itt az a srác, aki a lelkéből szólt
Lelkedig ért, ahogyan énekelt.
Mindenkit felkavart.

Caramel:
Jött ez a lány, az a dal
De miről énekelt?
Lelkedig ért, olyan ritmust kavart.
Elűzte a bajt!

Közösen: Gyere játszd el
Caramel: Ne siesd el!
Közösen: Kérlek!
Ez a dal, ugyanúgy Szól, mint rég.
Ez a vágy, idebent már
Úgy éget!
Közösen: Gyere játszd el,
Caramel: ne siesd el!
Közösen: Kérlek!
Ez a dal, ugyanúgy Soul, mint rég.
Ez a vágy, idebent már
Úgy éget!

Eszter:
Eltelt sok-sok nap és óra
Megérintett a fény, a csillogás.
De mi a dalra vágytunk,
Nem kell semmi más!

Caramel:
Elkezdődött minden újra,
Tudtam én, lesz folytatás.
De mégis kellett, ez a változás!

Közösen: Gyere játszd el
Caramel: ne siesd el!
Közösen Kérlek!
Ez a dal, ugyanúgy Szól, mint rég.
Ez a vágy, idebent már
Úgy éget!
Közösen: Gyere játszd el,
Caramel: ne siesd el!
Közösen: Kérlek!
Ez a dal, ugyanúgy Szól, mint rég.
Ez a vágy, idebent már
Úgy éget!

Caramel: Ugyanúgy simogat téged.
Eszter : Ugyanúgy érzed.
Caramel: Neked is ugyanúgy
Közösen: Akkor jó,
Ha szól a dal!

Caramel: Ugyanúgy simogat téged.
Eszter: Ugyanúgy érzed.
Caramel: Neked is ugyanúgy
Közösen: Akkor jó,
Ha szól a dal!


Közösen: Gyere játszd el,
Caramel: ne siesd el!
Közösen: Kérlek!
Ez a dal, ugyanúgy Szól, mint rég.
Ez a vágy, idebent már
Úgy éget!
Közösen: Gyere játszd el,
Caramel: ne siesd el!
Közösen: Kérlek!
Ez a dal, ugyanúgy Szól, mint rég.
Ez a vágy, idebent már
Úgy éget!


Eszter:
Lehet, hogy téged megtalál.
Így megismerhetsz engem,
Mi az, amire szívem vár!

Caramel:
Páridá páridá dürü dü dü dárá pádi dári dári dá

 
képtár
 
Dalszövegek
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.